A barátságos és közkedvelt Pókember ismét eljött közénk, ám ezúttal négy dimenzióban.

Az igazat megvallva nálam Pókember mint karakter és mint film sosem tartozott a kedvencek közé, de ennek ellenére sorra próbáltam ki az elmúlt évek játékait ebben a témában, melyek közül talán az Ultimate Spiderman sikerült a legjobban. Szorosan követi helyezési sorrendben őt a Web of Shadows és ennyi, a többire nem is érdemes emlékezni. Ám most itt a lehetőség, hogy újra átéljük a régi szép időket. Vagy mégsem?
Let's get started
Kezdjük is az elején. A történet szerint létezik egy bizonyos Rend és Káosz táblája, a legenda szerint pedig ez tartja fent az egyensúlyt a dimenziók között. Ha bármi történne ezzel a táblával, akkor eluralkodna a világon a káosz és az bizony nagyon rossz lenne, még Pókembernek is. Viszont nem lenne akció bonyodalom nélkül. Mysterio megpróbálja ellopni eme táblát egy szigorúan őrzött múzeumból, de pechére megjelenik Pókember, jól összevesznek a tábla pedig eltörik. Micsoda izgalmak. Rögtön egy "B" kategóriás film forgatókönyvébe csöppenünk tehát, de miért is várnánk gondosan megírt történetet nemigaz?.... No nem baj, a kötelező részt ezzel letudta a játék, a tábla eltörésével megnyílnak a dimenziók, mi pedig egyszerre négy időben páholhatjuk el a rosszfiúkat. A négy dimenzióban megjelenik a már jól ismert piros ruhás Pókember, ennek egy fekete változata valamint egy múltbéli és egy jövőbéli alteregónk. Az első kettőt a filmekből már jól ismerhetjük, így fektessünk hangsúlyt a két utóbbi karakterre. A múltbéli Pókember egy noire típusú, 1930-as években játszódo New York-i városba kalauzol minket. Itt minden tónus sötét és az egész hangulata gonoszságot sugároz. Ebben a dimenzióban játszva a színek is majdnem teljesen átmennek monokrómba. A jövöbéli énünk ennek totális inverze. A hatalmas metropolisz itt csicsás színekben tündököl, vakítanak az élek és sokkal rajzfilmszerűbb az egész. A játékban egyébként tizennégy pálya van, ebből egy darab amolyan bevezetésként szolgál nekünk, négy játszódik az általunk ismert világban, és három-három a másik dimenziókban.

Mindíg csak előre
A játékmenet a régi elődöket eleveníti fel, ami egyáltalán nem jó pont. Sajnos maradt a régi és unalmas pályaszerkesztés és a ráépülő harcrendszer is. A pályák egyszerűen túl hosszúak. Totális linearitás üli meg az egész játékot, az ember elkezd egy pályát, elmebeteg sok közkatonát legyak, majd a végén jön az adott pálya főgonosza, akit nem mellesleg ritkán lehet elsőre legyőzni. Ha sikerül, egy darabkát visszaszereztünk az eltört táblából és utazhatunk tovább. Ennyi az egész. Semmi ötletesség nincs benne, így nem kizárt, hogy lesznek akik két óra után törlik majd a játékot a konzoljukról. A pontok gyűjtögetése is a már jól bevált régi receptet követi, ellenfeleink megölése után kapjuk meg őket, aztán a főtáblán szétoszhatjuk hősünk fejlesztésére. Az új ruháknak és új mozdulatok betanulásának még láttam értelmét, de annak már egyáltalán nem, hogy pontokat költhetünk arra, hogy karakterünk például nagyobbat üssön. Mi ebben a ráció? Szuperhős az szuperhős, nehogymár skill rendszer kelljen ahhoz, hogy egy tisztességes ütőerősséget elérjek, vicc. Ugyan így nem értettem, hogy a hálószövést miért kell upgrade-ben használható szintre emelni, miért nem tudja ezt hősünk már az elején. A látványt viszont sikerült korrekt módon megoldani, a különböző dimenziók markánsan elkülönülnek egymástól, a textúrák minősége azért továbbra is közepes, de így legalább nem kell majd brutál PC ha játszani szeretnénk. Persze miután kijött erre a platformra is, ami még legalább két hónap. A hangokat viszont kegyetlenül elbaltázták. A küzdelmek pocsék hanghatásokkal járnak, ami egy idő után baromi idegesítővé is kezd válni. Ennek tetejébe Pókember hangja egy 16 éves tinisrácéhoz hasonlít, főleg a jövőben. A zene sem tetszett túlságosan, így nem volt ritka az, hogy kikapcsolt házimozi rendszerrel játszottam.

Az irányítás viszont remek lett. Én X360-on nyomtam végig, és a gombok tökéletesen kézre állnak. Karakterünk mindig arra megy amerre szeretnénk, nem mászik fel leleslegesen a falra és az ütéskombinációk sem bonyolultak. Talán ez az egyetlen, egyértelmű pozitív vonása a játéknak és ez baj. Nyílván jönnek majd DLC-k, amik a sok ürességet és érdektelenséget próbálják majd kijavítani, de ebben a formájában a Spider-Man: Shattered Dimensions egy egyszerhasználatos játéknak számít.
Végszónak csak annyit, hogy okozott pár kellemes percet nekem a játék, de messze van attól, hogy a Batman Arkham Asylum közelébe érjen, így még mindíg ő marad az egyeduralkodó a szuperhős játékok piacán.
70%